2017. szeptember 25., hétfő

Ablakkeret, és szélvédő, indexfestése


Forrás: SLK Desing Studió

Ablakkeret, és szélvédő, indexfestése



Először is a kaszni lakkozását készre polírozzuk, mert erre a későbbiekben nem lesz módunk. Én kétkomponensű autókra használatos lakkal dolgozom. Nagy előnye, hogy szívósabb mint a makettekre gyártottak,így kicsit nyugodtabban maszkolom ki akár az egész autót, ami nagy dekornál azért lehet kockázatos mutatvány is akár. Kezdeném az általam használt szerszámok, és anyagok bemutatásával. A kihegyezett fogvájón kívül szerintem mind egyértelmű.






Első lépésben a levágott maszkolót  a nadrágomra ragasztom legalább kétszer, hogy gyengítsem. Lehetőség szerint olyanra ami nem szöszöl túlságosan.



Próbálom a megfelelő szélességű szalagot használni mindig. Fontos, hogy a festés határánál minél kevesebb réteg legyen, szóval ne ragasztgassunk sokat egymásra, próbáljuk egy vagy 2 rétegből megoldani. Például az 'A' oszlopnál mindig egy szalagot használok.



Miután a helyére illesztettük, a fogvájóval megkeressük a panelvonalat, és óvatosan végighúzzuk benne. Addig ismételjük, amíg minden levegőt kinyomva, teljesen beleül a mélyedésbe a szalagunk.







Jöhet az első vágás :D Éles szike, biztos kéz szükségeltetik. Ugyanúgy ahogy a fogvájóval tettük az imént, a panelvonalban határozottan, -de nem akkora erővel nyomva, hogy szétvágjuk még a makett alatt lévő kezünket is-. végig vágjuk a szalagot. A felesleget leszedjük, majd ha úgy látjuk igazításra szorul, a fogvájóval kicsit lehet igazgatni, vissza illeszteni a helyére.



Megjegyezném még, hogy mivel szeretnénk a legkisebb hibalehetőséget hagyni magunknak, a szalagot csak közvetlen ott simítsuk teljesen a kasznira, ahol vágni fogunk. Ez különösen telematricázott autónál lehet fontos. Ha az ablakkeret mellett mást is festeni szándékozunk, érdemes egyben kimaszkolni mindent.



Ha olyan helyen is maszkolni szeretnénk ahol nincs panelvonal, vagy nincs olyan kontúr ami megvezetné a szikénket, érdemes vágás helyett egy vékony szalagot használni, amit tudunk ívben hajtani. Én 1mm-est használok erre a célra. Ez nem tamiya, de sajnos nem tudom a márkáját. Figyeljünk az olyan hibákra mint a nyíllal jelöltek. Most még nem vészesek, de festés után nagyon szembetűnőek lesznek, ha nem javítjuk ki.



Az egyik legfontosabb dolgot majdnem elfelejtettem. Mindig legyen valami a háttérben, mert nagyon unalmas tud lenni ez a munkafolyamat. (Tőlük jobbat nem fogtok erre találni ;) )



Mivel akrillal szoktam ezt fújni, gyorsan szárad. Én igyekszem még teljes kiszáradás előtt levenni a maszkolót, mert úgy vettem észre, akkor még nem repedezik fel ha véletlen nem tapadna le rendesen.



Még nem volt szó a festék színéről. Igazából erre nincs semmi szabály. Kinek mi tetszik. Ha nem kell műanyag felületet imitálni az autón, csak maga az ablakkeret van, akkor selyem mattot használok. Ha kell, akkor Rubber blacket. Előfordul, hogy nem sikerül teljesen kitakarni a kasznit. Nem kell megijedni, ezeket könnyedén lepolírozhatjuk ha megszáradt.



A festési sorrendet mindig gondoljuk ki előre, nehogy szívás legyen a végén. Itt inkább először fújtam a keretet, és utána a 'C' oszlopot, mert kevesebb festékre kellett így maszkolnom (kevesebb hibalehetőség) Miután megszáradt bátrak kimaszkolhatják még a kilincset is, én inkább ecsettel festettem ki :)







Ha már telibe maszkoltuk a kasznit, érdemes az indexet is megfújni egyúttal. Ha nem felejtem el, lakkozás előtt lefújom ezüsttel, és ilyenkor már csak a narancs van hátra. panelezéskor ne felejtsük körbefuttatni ezt is. ;)



Elérkeztünk az üvegfelületekhez. A kisebb darabokat érdemes legtöbbször átpolírozni. Ez valamiért nem mindig sikerül szépre a gyártóknak. Sokat ront egy maketten a gagyi matt lámpabúra. Jól látszik a különbség, melyiket políroztam meg



A gyárilag kapott sablonokra nem térek ki, annak használata nem okozhat gondot. Két verzióval találkozhatunk. Vagy semmi jele nincs annak, hova kellene festenünk, vagy a gyártó jó szándéktól vezérelve bejelölte ezt nekünk. Illetve van egy harmadik, amikor van jelölés, de a kaszniba bepróbálva szembesülünk annak hitvány pozicionálásával. Ebben az esetben inkább sírjuk ki magunk előbb, majd használjuk ezt a módszert amit először mutatok. Javasolnám a kaszni festése előtt csináljuk meg, hogy véletlen se sértsük fel a már kész keretet a kasznin a bűvészkedésünkkel. Először is tegyük be a helyére az üveget, majd rajzoljuk át alkoholos filccel. Vegyük ki, ragasszunk rá egy maszkolószalagot, rajzoljuk át amit ki szeretnénk maszkolni. Levéve az üvegről, ragasszuk egy átlátszó irattartóra, majd ennek a másik felére egy másik szalagot. Így egy menetben készítünk kettő egyforma sablont a két oldalra. Vágjuk ki, majd tegyük fel a megfelelő oldalra (a filccel rajzolt keret segít pozícionálni). És fújhatjuk. :)



A felhasználó barát maketteken könnyebb a dolgunk. Mégpedig mindössze annyi, hogy szépen lekövetjük belülről egy vékony szalaggal az előre megadott keretet, majd középen kimaszkoljuk.



Érdemes forgatni ragasztás közben, mert kívülről könnyebb észrevenni ha nem tartjuk az ívet.



És itt is van. Ez belülről nem látszott, viszont festés után ezt látni fogjuk kívülről. Szóval javítás...



Ha kész, jól lesimítjuk, majd festés előtt érdemes még egyszer körbemenni rajta.



Festésnél használjuk a lehető legkisebb nyomást. Nem baj ha narancsos lesz, ez kívülről nem látszik. Ne hígítsuk túl a festéket sem, és mindig a szalagra merőlegesen fújjunk, hogy ne tudjunk aláfújni.



Ha mindent jól csináltunk, ezt látjuk kívülről. Sehol nincs aláfolyás.



Itt is mint kívül, a lehető leggyorsabban(persze azért várjuk meg, hogy a festék ne folyjon már) szedjük le a maszkolót. legalábbis a festékkel érintkező legszélsőt.



Sajnos a cikk kedvéért kicsit tovább maradt fent, és ez itt-ott látszik is, mivel a polírozott műanyagra sem szeret nagyon odakötni a festék-könnyebben le is jön)





Ezeket a kis hibákat száradás után egy vékony ecsettel kijavíthatjuk. Ha ügyesek vagyunk, nyom nélkül. Ahol esetlegesen aláfolyt, először egy fogvájóval a nagyját lekaparjuk, majd a festék hígítójával , és egy lapos ecsettel lemoshatjuk a felesleget.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése